Június 27-én immár második alkalommal állhattunk színpadra Deva és zenekara mellett a Budapest Park színpadán.


STORYTIME:

Július 27-én immár második alkalommal állhattunk színpadra Deva és zenekara mellett a Budapest Park színpadára. Ezúttal hat táncossal vettünk részt a produkcióban, a koreográfiát Balogh Bence készítette.

Számunkra minden előadás jóval a színpadra lépés előtt elkezdődik. Fontosnak tartjuk, hogy az alkotói folyamat minden lépésében részt vegyünk, ezért a koreográfia mellett a fellépőruháinkat is mi tervezzük és készítjük. Hiszünk abban, hogy ez nemcsak egyedi vizuális világot teremt, hanem segít mélyebben kapcsolódni a karakterekhez és a produkció hangulatához is.

Fun fact: a közelgő augusztus 22-i előadás harmadik felvonásának tánckara, a Magnolia Moon ezen az estén debütált először ebben a felállásban. Bár rögtön egy ekkora színpadon kezdeni igazi mélyvíz volt, koreográfusként tudatos döntés volt, hogy itt próbáljuk ki magunkat először. Ez a fellépés remek lehetőséget adott arra, hogy csapatként összehangolódjunk, megtapasztaljuk a színpad működését, és még nagyobb magabiztossággal állhassunk majd közönség elé augusztus 22-én.

Koreográfus: Balogh Bence
Táncosok: Katerina Lialiuk, Varga Nóra, Weisz Regina, Kemény Simon, Majoros Andrea, Balogh Bence
Videó: Birtha Ábel, Kiss Zsuzsi

A koncert minden pillanatát imádtuk. Devával dolgozni mindig inspiráló, felszabadító és eufórikus élmény, a Budapest Park hatalmas színpadán pedig különösen felemelő volt egy ilyen kreatív csapattal közösen létrehozni ezt a látványos show-t. Hálásak vagyunk, hogy a hazai előadók újra és újra bizalmat szavaznak nekünk táncosként, és reméljük, hogy a jövőben még sok hasonló, nagyszabású produkcióban alkothatunk együtt.

Next
Next

BP Shop x Magyar népmesék